Általános iskolai rajz tanárnőmnek,
Dr. Kinál Olivérné, Edit néninek sokat köszönhetek a mérhetetlen hitért
és bizalomért, amivel felém fordult, alkotó kedvemet, tevékenységemet
már gyeremekkorban elindította és egész élete végéig (Isten
nyugosztalja!), 2003-ig támogatólag
figyelemmel kísérte.
Férfiszabó szakmunkástanuló azért lettem, mert a bátyám azt tartotta,
hogy aki varrni tud, ő jó cuccokban jár, jól néz ki. ...És én jól
akartam kinézni! No és miért férfi és nem női szabó? A képzőhely a
házunktól 10 percnyire volt,... ez nem elhanyagolható szempont, ugye!
A tanulóéveim alatt szivacsként szívtam magamba a szabó tudományt! Nem
eredménytelenül, már első év tavaszán, megrendelésre szoknyát varrtam,
annak ellenér, hogy nem volt még lehetőségünk varrógépet vásárolni.
Mindenféle lehetőséget megragadtam, a nagymama lábbal hajtós Singer
varrógépétől kezdve, innét-onnét kölcsön gépekkel dolgoztam. Később
engedélyt kaptam, jó előremenetelem miatt, hogy a tanműhelyben reggel
akár 6 órától, este 8 óráig, a gyakorlati órákon kívül is
varrhassak.
Emlékszem, másodéves tanulóként már tavaszi kabátot varrtam magamnak,
harmadikban, pedig egy ismerős srácnak ballagási öltönyt vállaltam és
el is készítettem, a srác ballagáskor fel is vette :).
A képzésünk remek volt! A VOR által szervezett tanulóképzésben az első
csoport voltunk (1970-73). Lehetőség adódott a tanműhelyben férfi
vatelines télikabátot, bricsesz-nadrágot, és nem egy öltönyt varrnunk.
Szerencsésnek érezhetem magam, hogy az elméleti és a gyakorlati oktató
egy ugyanaz a tanár volt!
Szívesen emlékezem mindegyik szaktanáromra, akik Puza Ferencné, Irénke;
Miskolczi Jutka; Nyúl Ferenc és nem utolsó sorban Szinável Tibor, aki
már sajnos nincs közöttünk.
Életem egyik legjobb, legszebb 3 éve volt a szakmunkástanulói időszak!
Szakmai képzések
Szakmai továbbképzés, fejlesztés szinte állandóan jelen volt az
életemben, ugyanis érdekelt a szakma csinnya-binnya, minden szegmense,
területe. Én aztán igazán eleget tettem az élethosszig-tartó tanulás
elvének!
Halmi Jani bácsi, nagytiszteletű női szabó mester továbbképzéseit soha
ki nem hagyhattam. Az évek során (1981) női szabó mestervizsgát tettem,
a Müller-féle szerkesztő-modellező Akadémiát 1997-ben, a
Divatintézetnél végeztem el, Ábrahám Ágitól és Kun Jutkától tanultam.
Az
Országos
Ruházati Ipartestület tagjaként az olasz Erminio Tummolo,
és a bajor Olga Bismut szabómesterek mester kurzusain vehettem részt
több ízben is.
A
Könnyüipari
Műszaki Főiskolán szervezett öltözettervezői képzésen
olyan kiválóságok, mint Cser Andor, Szűcs Ágnes és dr.Kisfaludy Márta
tudásuk
legjavát osztották meg velünk.
Engem mindig, a
divatipar piramisának csúcsa, az egyedi méretre készítés, az embert,
mint testet megformálni egy darab sík kelmelapból, érdekelt.
Ennek megfelelően sosem szerettem volna könnyűipari mérnök lenni. Mit
értem volna vele? Nem a piramis alsó szintjén helyet foglaló
tömeggyártás volt számomra az igazi szakmai kihívás.
Hosszú évek mindennapjai
A magam útján 1976
óta járok, tehát az állami szférának akkor
fordítottam hátat.
A férfiszabóság komoly, jó alap a női szabóságban, különösen az angol
vonalvezetés kialakítására. Egyedi módon ötvöztem a férfi és a női
szabóság erősségeit, előnyeit. Hasznomra vált a tanulóidőben végzett
ruhaipari termelési gyakorlat is, megtanulhattam a gyors, jól
átgondolt munkamódszerek kialakítását, elsajátítását. E tanulságokat
beépítettem munkamódszereim közé.
Évek hosszú során egyszemélyes hivatalként, magam dolgozom. Alkotás
számomra a cél, nem a termelés!
Egyéni metodikámat a megrendelők örömmel vették, mivel nyugodt lélekkel
bízhatták rám az anyag kiválasztás, a fazontervezés felelősségét. A
kivitelezésben a precíz igényesség mindenkinek kedvére volt, a
garantált, pontos határidő is vonzó.
Munkámat az értékes, egyedi kézimunkát megbecsülni tudó megrendelők
veszik igénybe főként.
Kreatív alkotó ember lévén lubickoltam a jobbnál-jobb megrendelésekben.
Élveztem, hogy szabadkezet kaptam szinte mindenben, sok esetben, az
elkészítés idejében is. Ihlet kell a munkához!
A jóból is megárt a sok elvén, valami mást is szerettem volna tenni,
újat, feltöltőt.
Ekkor gondoltam a tanításra.
Pedagógiai képzettség
A
Dunaújvárosi Főiskola
műszaki szakoktató diplomát szereztem (2004) 48
évesen, majd a BME Közoktatási vezetői szakán a második diplomát 2006
februárjában vehettem át.
Elmondhatom, hogy 50. születésnapomra két diplomát szereztem. Talán nem
rossz teljesítmény.
Azonban nem a "papírral" írják az életet, ...szerintem.
A siketek és nagyothallók képzésében is szívesen részt vennék. Ennek
érdekében a SINOSZ alap, majd középfokú Kommunikációs tanfolyamát
végeztem el 2005-ben.
A tanítás számomra a másik szerelem, a szabó szakma után.
Oktatás, képzés
Ha egy évre
tervezel, vess gabonát,
ha tíz évre, ültess fát,
ha egy életre tervezel,
akkor oktasd és képezd az embereket!
(Kuang Chung )
A képzés tematikájának, módszerének kialakításában, az elméleti
szakemberekkel szemben, az elméleti ismereteim mellett óriási előnnyel
bírt a már 1970'-es évek elejétől datálható szakadatlan gyakorlati
tevékenységem kincset érő eredménye: az ekkor már gyakorlatilag majd'
40 éves szakmai gyakorlat!
A főiskolai évek alatt, már 2000-től hobbi szabás-varrás tanfolyamokat
indítottam. Célom az abszolút kezdő és a komolyabban érdeklődő lányok,
asszonyok számára a háztartási és családi
szintet magában foglalva, a további szintek elsajátításához komoly
alapot biztosítani, gyors és szép munkát eredményező módszerek
ismeretével.
Az új OKJ-ban szereplő részszakképesítésekkel kibővült szabó szakma
oktatása.
Felnőttképzés keretében a szakma iránt komolyan érdeklődők számára
kiscsoportos foglalkozásokon egyedülálló, saját tematikával
felkészítést nyújtok a méretre szabott és ígényes varrástechnológiával
elkészített női-, férfi- valamint gyermekruhatár minden darabjának
kivitelezésére.
Gondolva itt
a pályájukat most kezdőkre, akik felkészült tervezők, profi
szerkesztő-modellezők, továbbá a szabás-varrás-vasalás magas szintű
ismeretének birtokában igényes munkát biztosító vállalkozásokban
szeretnék a magas minőségi igényekkel bíró és értékelő megrendelői kört
a legmesszebbmenőkig kielégíteni.
Az új OKJ-ban szereplő részszakképesítések oktatása, rövid képzési idő
alatt.
A lakásberendezés textilekből készült kiegészítőinek megtervezését,
elkészítését és elrendezését is tanítom, akár a feng-sui intuitív
iskolája alapján.
Fontosnak tartom már gyermekkorban elkezdeni a szín-forma-stílus
összességéből származó ízlés kialakítását. A nyári Divat-táborok
keretében divatrajz készítés és tervezés alapjaival, különböző rajz
technikákkal, valamint a varrógéppel és a szabás-varrás fortélyaival
ismerkedhetnek a lányok, a korosztálynak megfelelő szintű feladatokkal.
Manapság a Jenka Stílusiskola Oktatási KFT. csak
OKJ-s képzések és szaktanfolyamok
szervezésével, lebonyolításával foglalkozik Székesfehérvári székhelyén.
Kérem, tekintse meg
aktuális
képzési ajánlatot.
Névjegy
Boda
Róbertné, Jenka
férfiszabó és női szabó mester
szerkesztő-modellező szabász
öltözettervező, stylist
ruhaipari műszaki szakoktató, pedagógus
közoktatási vezető, szakértő
szintvizsga-, szakmaivizsga- és mester vizsgabizottság elnök